2009. augusztus 27., csütörtök

Butterfly és L'imprévue



Barátnőm nézte ki magának Butterfly mintáját. Megálmodta a színeket, és én megvalósítottam. Lett egy medál lógicsával, és két gyűrűt fűztem, hogy tudjon választani. Én a szolídabb kivitelt szeretem, ő most egy kicsit merészebbet szeretne. Hát majd eldönti. Mind az övé! :))))
 
  
 

 Ők is Valikának készültek. A gyűrű L'imprévue mintája. Az óra pedig egy régi karórája volt, amit nem nagyon viselt a fémszíja miatt. Tudja, hogy szeretek ékszerórákat fűzni, ezért szédszedette az órát, és megkért, hogy fűzzek hozzá valamit. Ez lett belőle.
A gyűrűt próbáltam az órához hangolni.... vagy fordítva, gyűrűhöz az órát????!!!!
 :))))

2009. augusztus 24., hétfő

Befoglalt rózsaszín csíkos


Ezt a rózsaszín csíkos ovális gyöngyöt már legalább egy éve vettem, de még csak most szántam magam arra, hogy befoglaljam.
Még "gyöngyfűzésem" kezdetén :) láttam egy hasonló medált, ami nagyon tetszett, és megfogadtam, ha nagy leszek én is elkészítem. :)
Hát nagy még nem vagyok, de így sikerült megfűznöm. :))))

2009. augusztus 22., szombat

Még egy Sweety Donut és hozzá karóra

Sweety Donut medált és hozzá egy karórát készítettem
az én egy szem kis hugicámnak
sok szeretettel! :))))

2009. augusztus 19., szerda

Sweety Donut és Shy smile







Neki ültem, és csak fűztem és fűztem a kis színes medáljaimat
DeEva és Kkriszta (manogyongyei.blogspot.com) mintái alapján. :)
Szerintem minden színben tökéletesek. :)
Nagyon szeretem ezeket a mintákat.
Köszönet értük! :)



2009. augusztus 17., hétfő

Peyote karkötő

Gondoltam kipróbálok egy ilyen peyote mintát. Ez nagyon megtetszett, de most nem is tudom megmondani, hogy kinek a mintái között találtam.
Mindenesetre köszönet neki érte. :)

2009. augusztus 14., péntek

BeaTrix medál és fülbevaló


DeEva mintája: BeaTrix
És hozzá egy kis fülike! :)
Bajban voltam a csiszolt gyöngyökkel, mert ez a Rivoli hihetetlen mit művel a színeivel. :)
Először kék színt akartam teljes mértékben, de valahogy eltűnt a domináns kék jellege, és zöldet mutatott.
Elővettem zöld csiszoltakat, amitől sápadtnak tűnt.
Hát végül megkapta ezt a feketét, ami kékes, zöldes, sárgás árnyalatú (nem tudom a nevét), és végre azt kaptam, amit látni szerettem volna.
Bár a fotók nem adják vissza az igazi színeit.
Sajnos fotózásból még sokat kell tanulnom. :)))

2009. augusztus 13., csütörtök

Pendentif Rosette "Carmilla"

Carmilla mintája alapján készült el "Rosette". :)

2009. augusztus 12., szerda

Egy kis nikkel-fekete-black diamond




Ez egy középkorú hölgynek készült meglepetésként, aki szeret színházba járni.
Ennyit tudok róla. :)
Kértek, hogy fűzzek neki valami szépet.
Sokat töprengtem, hogy milyen szín, és milyen forma legyen.
Végül ez lett belőle.
Nem színes, inkább elegáns.
Alkalomra, színházba szerintem jó kis kiegészítő lesz. :)
Remélem tetszeni fog! :)

2009. augusztus 2., vasárnap

Fülbevalók

Korábban készült szettekhez fűztem kérésre ezeket a kis füliket.
Remélem tetszeni fog a tulajdonosának! :)